A fürdőszobában hallottam, hogy üvölt a tévé. Jó kis este volt… talán egy kicsit hevesre is sikerült. A mellemen az a harapásnyom… a szám feldagadt… kis vadóc… mosolyodtam el… de most olyan jó… vele mindig jó… Még egy húzás a fésűvel… igen… ez kell nekem… ezek az esték… leereszteni a heti feszültséget, kiszabadulni a mókuskerékből… izzadt mellkasán felcsúszva beleharapni a fülébe… játszani… játszani… kéjesen nyögni, ahogy kalandozik rajtam… istenem… még most is beleborzongok…
Fél lábamon már a cipőm, a másikat az ajtófélfának dőlve csatolom be, úgy hallgatom…
– Szeretlek! Ó, Scarlett, kedves, mi lesz velem, ha elhagysz?
Scarlett O’Hara megvetően visszanézett a lépcsősor alján ülő, összegörnyedt alakra.
– Édesem, fütyülök rá… ezt elcseszted…
Rhett Butler véreres szemekkel nézte a becsukódó ajtót.
– Nem akarok most arra gondolni, hogy elveszítem – suttogta. – Megbolondulnék. Majd holnap. Akkor már el tudom viselni. Holnap majd kigondolok valamit, hogyan szerezzem vissza Scarlettet. Elvégre a holnap az már egy másik nap.
Láttam, ahogy a fotelben kuporgó férfi arcán elindulnak a könnyek, és együtt suttogja Rhettel az unalomig ismert mondatokat.
– Hányszor nézed még meg ezt a marhaságot? Nem unod még? Tessék… pénteken újra jövök -, és a pénz mellé odatettem egy papírzsebkendőt is.
2008.08.23. – Lyrian ©
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: