Majdnem tíz éve a barátnőm. Iszonysokat beszélgetünk. Órákat
elcsicsergünk, szétcikizzük egymást, sírunk, nevetünk, minden búnkban,
bánatunkban, örömünkben megkeressük a másikat…
Kint él Amerikában… Nálam 10 évvel fiatalabb, de ha lehet valaki “lélektestvér”, mi azok vagyunk.
Itt, a neten találtunk egymásra. Első pillanattól egy hullámhosszon
járt az agyunk… A férje otthagyta, egyedül élt sokáig, pizzát
hordott, minden munkát elvállalt, pörgött, soha nem adta fel. Egy órás
telefonos beszélgetésünkért külön éjszakai műszakokat vállalt (pedig
beszéltünk msn-en éjbenyúlókig, de szerinte az más), és amikor
felhívott, csak beszéltünk, beszéltünk… Kutyájáról, Jennyről ódákat
zengett, a Guns-koncertre elküldte fiamnak (ahogy nevezi, a “jóképűnek”) a jegyet… a sajátját… beszkennelve… Őrült nőszemély,
pont olyan, mint én…
2005. augusztusában ennyit írt msn-en:
– Elment az egyik hurrikán, túléltük, most jön a Katrina…
…és csend…, hetekig… hónapokig… Kerestem, ahol tudtam, felhívásokat
írtam az amerikai magyarok közösségének, hátha… semmi hír… és
mégis, tudtam, éreztem, hogy nem ment el…
Eltelt 10 hónap… itthon sertepertéltem, amikor látom, villog az
msn-em…és hatalmas nagybetűkkel ott virított a monitoromon…
– Te hülye!!! Hol a fenében vaaaagy?????
Szétzokogtam a szivem, ahogy megláttam, és sírtam, amíg olvastam, hogy
Katrina jött, lecsapott, rájuk dőlt a ház, ők ott feküdtek a romok
alatt, Jenny segíteni szeretett volna, nem tudták kikergetni, ráesett
egy gerenda, eltört a gerince, elment… édesanyjának a lába sérült
meg, neki a kezei, kórházról-kórházra jártak, sátorban laktak,
segélyekből éltek, de éltek… és ahogy tudott, jelentkezett…
Újra kezdték, elölről… megint felépítette az életét… édesanyja
lassan, de gyógyult, már tudott járni… a névnapomra csomagot küldött, “csak úgy, neked, és ne bőőőgj!!!”… a plüssajándék pici kosarában csak
hetekkel később találtam meg az eldugott, félbélyegnagyságúra
hajtogatott 100 dollárost, egy másik cetlivel: “amikor szükséged lesz
rá… használd fel”… Jenny sírja kint a kertjében, mindig friss rajta
a virág… és gyermeket várt… Ő… az örök lázadó, aki soha nem tudta
elképzelni, hogy anya legyen… az elvett életek helyében új élet
készülődött… azon jajongott, hogy nem fiú lesz, és nem tudja
Anubisznak hívni… , karácsonykor azon sírt, hogy nem kaptak fekete
ünneplősfát, csak fehéret… és miért nincs webkamerám, mert én látom,
mekkora a hasa, de ő nem lát engem, milyen sovány vagyok…. óóóó, csak
ennyire hülye, hiszen az én barátnőm… ha normális lenne??? ebbe bele
sem merek gondolni…
Kaptam képeket a babáról, ahogy szopja az ujját még ott bent, 3D-s
mozgóképeset, amin kacsingatott, és a nyelvét nyújtogatta… szinte
előttem nőtt fel, hogy a világra szülessen…
– Ha elindul a magzatvizem, azonnal írok! Betartotta. 🙂
Gyorsan idepötyögte:
– Figyuuu! Moooosst éééén megyeeeek! Szoríííííts! Tudnom kell, hogy ott vagy, mert nélküled én nem szülööööök!!!
…és jött a levél… (bocsánat, de ezt szószerint megosztom, majd később engedélyt is kérek tőled).
“Hellósztok! Április 19-én, kemény küzdelmek árán megszületett Skyla
Starr *****, 3.48 kg, 54 cm, nagy séró, gitárpengető ujjak… Köszönjük
a szurkolóknak, valamint azoknak, akik kajla fület kívántak a babának,
a jobb füle hegye egy picit eláll. (az apjától örökölte, az enyém nem
áll el, nekem csak lófejem van, azt viszont nem örökölte szerencsére,
vagyis eddig meg nem mutatkozott, sőt a fogam közti 23 perc szünetet
sem látni még, nem beszélve a ronda orromról es a szőrös mellemről). De
az a lényeg, hogy szépen fejlődik, a szüleit egyre jobban utálja, főleg
mikor üvöltetik a horror filmet meg a rock n’ rollt. Persze ők ezt
azzal magyarázzák, hogy a sírás idegesítőbb. Imáááááádlaaaak
Pigiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!”
A siserahad itt tipródott, és ájuldozva nézte a képeket a három napos
Skyla-ról. Este hallgatta a rádióadásomat, és amikor bekonferáltam
„csakiskizárólagosannekiküldve” a „When the children cry” című számot,
a kamerában láttam, hogy sírva pötyögte be:
– Béééjbiii, rólad álmodom minden éjjeeeel! Tudod, hogy te vagy életem nagy “szerelme”! Köszi a zenét, tesó!!!
Még soha nem találkoztunk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: