Nekem így sikerült… sírva… kétségbeesve… abbahagyva… újrakezdve… de sikerüüüüüült!!!!
Egyszer volt, hol nem volt… hooooool? Hát itt, nálam, és velem esett meg a történet. Mert nem voltam ám én mindig ilyen nádszálkarcsú. Azaz voltam, de az nagyon régen volt. Még balettos-korszakomban. Hála istennek, nem lettem anorexiás, bulémiás… meg csodafortélyokat sem vetettem be, mégis tudtam tartani a súlyom. Az állandó mozgás volt talán a csoda… Alsó-felső határt átlépni nem lehetett kilóilag, mert vagy hízó-, vagy fogyókúra lett a vége… Nagyon szigorú kezekkel fogtak minket.
Aztán végeszakadt. Talán jobb is, hogy a csúcson hagytam abba, ha már nem kellettem volna többet, biztos belehalok. De megmaradt karcsú termetem, és hiába szültem két gyereket (akikkel természetesen a terhesség alatt csúcskilókat szedtem fel, mert ettem mindent, amit megkívántam, és megláttam), egy deka felesleg sem maradt rajtam szülések után. Neeem áááám! A harmadikig. Ott aztán rekordot döntöttem a kilóimmal. Fogyóztam, tornáztam, semmi. Kipróbáltam mindenfajta csodabizét, akupunktúrát, kézrátéttelgyógyítást, semmi. Csak jöttek a kilók szépen, lassan felfelé. 3 évvel ezelőtt már 98 kilónál tartottam. Széttáncolt térdeim nem bírták a súlyom, ha letérdeltem, nem tudtam felállni, a negyedikre lihegve toltam fel magam, két lépcsőnként megállva. Ruhatáram egyre gyérült, de gyarapodott egyre nagyobb számokkal. Borzalmas volt. A tükröket letakartam, nehogy véletlenül meglássam magam bennük, mert akkor bősz köpködésbe kezdtem. Ruha-, nadrágvételnél kb. 10 perc után magambaomlottam, és hangosan szidtam könnyeimet ontva az összes gyártót, aki csak és kizárólagosan anorexiás plázacicákra varrat csidi-csudaszép cuccokat. Már nem mert velem senki vásárolni jönni. Ééés akkor megtaláltam álmaim fogyókúráját. Először rémálomnak tűnt. Rémálomnak????!!!! Emberkínzásnak, őrületnek, baromságnak……de belekezdtem.
Level-diéta az eredeti neve, de nem meghazudtolva önmagam, csak Levele-diétának hívtam. Persze, „levele!!!”, azaz a kilókkal!!! Betáraztam több kiló narancsot, és nekiduráltam magam. Bevallom őszintén, az első három nap után, amikor rizseshusit főztem a családnak, “a csúcson kell abbahagyni” felkiáltással begyűrtem négy baromi nagy tányérral, és iszony elégedett voltam magammal. Mármint azzal, hogy eddig is bírtam. Család körberöhögött és tapsviharban tört ki. “Tudtuuuk, tudtuuuk” felkiáltással elém tettek két tábla csokit. Nah, akkor gondolkodtam el nagyon. Hát ők már az elején tudták, hogy nem lesz kitartásom? Nekem, aki mindent végigcsinált, amit a fejébe vett, aki “kihaénnem” és “csakazértis”? Hát akkor juszt is megmutatom nekik. És újrakezdtem. Ettem a narancsot, kilószámra, rá sem néztem kenyérre, kólára, ittam az ásványvizet, kicsi citromlevet mindig belefacsarva literszámra. Annyira pontról-pontra nem tartottam be, de mindig csak azt ettem, ami elő volt írva. Volt, hogy hatalmas tejfölösbigrével üldögéltem a tv előtt, és gyömöszöltem magamba 20 deka párizsival, kiló paradicsommal. Eltelt egy hét, és nem kívántam a csokit, nem húztam az orrom a cukorpótlótól, és fogytam 6 kilót. Tényleg olvadtak a kilók, ahogy írták.
A 15. napon már lement 10 kiló!!!!!!! Az addig térdig felrángatott nadrágom már csipejig feljött, már csak emeletenként kellett megállnom… Kezdtem vérszemet kapni. Az járt a fejemben, hogyan tovább. Újabb kutatás a net-en. Ott olvastam két csodatablettákról. Elhúztam a patikába, megkerestem a legjóóóképűűűbb, legcsillagszeműűűbb patikusfiút (lánnyal én ott sem kezdek!), és megtárgyaltuk, hogy melyiket is vegyem. Az egyikről csak rosszakat olvastam, hogy így felhíztak tőle, úgy hullott a hajuk… a patikusom pedig megerősített, hogy a jódháztartás felborulása tulképp az elhízás egyik okozója. A másik tele van jóddal, vegyem inkább azt. Olcsóbb is, jobb is. Megvettem.
Naponta szedtem reggel-este, és lassan elkezdtem továbbfogyni. De! És itt hozzá kell tennem, ettem már egy-egy kis szelet kenyeret, sok-sok gyümölcsöt, a narancsot nem zártam ki teljesen, ásványvíz citrommal megmaradt, csokira-édességre viszont rá sem tudtam nézni. Viszont ettem kilószámra pl. hűtött sárgadinnyét, felvágottat magában, és a nap minden szakában, bármikor-bárhol, de ettem. A cukor sem hiányzott. Tehát innentől vége volt az “úgymond” koplalásnak. Addig sem koplaltam, hiszen 100 %-osan nem tartottam be a Level-kúrát, és mégis sikerem volt. Gyerekek néztek nagyokat, nem szóltak, csak hümmögtek, amikor az egyik nadrágomban, ami addig álom volt számomra, betáncoltam a szobába. Éééés a legnagyobb élményem az volt, amikor fel tudtam jönni egyhuzamban a negyedikre! Lihegés nélkül!
A következő hónapban már csak este vettem be egy-egy szem bogyót, viszont bőszen tapasztottam minden este fel a karomra a fogyi-tapaszt (szintén netes találataim egyikét). Egy hónapi adag, onlányos rendelésem után egy nappal már hozták is. Közben nekiláttam tornázni is. Előszedtem a “Könnyű jóga kezdőknek” dvd-met, ami addig vígan porosodott évek óta valahol a szekrény mélyén, amikor néha a kezembe akadt, méla undorral dobtam félre, de most belöktem a lejátszóba, leterítettem a pokrócot és hajráááá…!!!! Hát nesze neked kezdő jóógaaa! Másnap mozdulni sem bírtam. Begyulladtak a combjaim, nem tudtam csak feküdni, minden felállás egy gyötrelem volt, minden pisilés (azaz leülés és felállás a wc-ről) sírásba fulladt. A lépcsőn csak lefelé tudtam közlekedni, felfelé húztam magam a korlátba kapaszkodva. Ennyit a könnyű jógáról! Dobtam is a fenébe! Újabb kutatás a dvd-k között. Éééés megtaláááltaaaam! Hastánc! Gyerünk szívem, tekerd a csipejed, ringj érzékien, hullámozz, azt a betyár, de jóóó vooolt! És közben bőszen fogytam tovább. Már 20 kiló mínusznál tartottam és a második hónap végénél a bogyó+tapasz kombinációjával.
A nadrágjaimat már vígan rángattam fel, sutba dobtam a 46-48-as méretet belőlük, vigyorgó képpel glasszáltam gyerekeim előtt a 36-os gatyusban, és megsúgom, nem maradt lógó bőr sem. És hogy miért? Furmányosan! Nem vettem többezerbe kerülő csodakencéket, hanem egy sima testápolót 300 Ft-ért, beleöntöttem 1 teljes üveg fahéjolajat (igazit, nem tákolmányosat), jól összeráztam, és minden este fürdés után kencéztem vele magam tetőtől-talpig. Pirosodott, kicsit csípett, de húzta a lefogyott bőrömet össze gyönyörűen.
A harmadik hónapban már nem volt tapasz, csak a bogyesz, az is csak este. Ettem már mindent. Pörköltet nokedlival, töltöttkáposztát, mindent mi szem-szájnak ingere. És fogytam szépen tovább. Ez két és fél évvel ezelőtt volt. Azóta bőszen tartom a 66 kilómat, széttáncolom az éjszakát, vígan felrohanok a lépcsőn, több szatyorral a kezemben. Lányom legnagyobb bánatára már 32-es nadrágot veszek (neki 36-os kell). És nincs bogyesz, nincs tapasz, nincs semmi, és nincs senki sem, akinek mutogathatnám gyönyörűvé hastáncolt és lefogyott önmagamat. Egye kánya, nem érdekel! (Azaz érdekel, dehát mit teheeet itt egy nőőő, aki nem kell senkinek!)
Lefogytam, sikerült. Imádom az ásványvizet citrommal, vagy anélkül, sok-sok bubival, a tablettás kávét, a cukornélküli teát, és táncolok-táncolok-táncolok.. azt hiszem, most már életem végéig.
Megcsináltam lányok! Én, egyedül! Minden buzdítás nélkül, vagy kételkedő megjegyzés ellenére.
Itt vagyok! Kukuccs! Kezdjétek el! Ha csábultok, csábuljatok, kezdjétek el megint. Egyszer úgyis úgy bedühödtök, hogy végigcsináljátok! És rendezünk egy nagy-nagy bulit, és széttáncoljuk a lelkünket! A pasiknak meg csak csurogjon a nyáluk!
Nagyon-nagyon sok sikert a fogyihoz, az Erőm legyen veletek!
2008. július 25.
Lyrian ©
Ui.: Aki tenni akarja, tegye… aki csinálni akarja, csinálja… előtte viszont gondolkodjatok el… 5 kilóért nem érdemes… (bármikor jól jöhet az a pár kiló plusz!) …és CSAK ésszel!!!!
