–
amikor ömlik, ilyenkor széttárt karral, és tátott szájjal tudok
álldogálni, és kortyolgatni belőle, vagy táncolni eszetlenül, s nem
érdekel, mit gondolnak rólam…
– amikor zivatarosan záporozik, hirtelen leszakad az ég, és pár perc
múlva már szikrázik a nap, vagy a zuhé közben a napsugarak játékát a
vízcseppeken nézni, szivárványt keresni, s amikor megtalálom, elborít
valami nyugodt érzés…
– amikor esik, Csak Esik, és hallom az esőcseppek kopogását a
faleveleken, a madarak dühös csippentéseit, hogy elázott még a
gatyeszuk is…
– amikor csak csepereg, és a forró betonon gőzölögve tűnik el, mintha “sohanemcseppentett” lett volna…
– amikor az ég még csak lila-kék-sárga… mert tudom, újra fogom érezni az eső illatát…
amikor ömlik, ilyenkor széttárt karral, és tátott szájjal tudok
álldogálni, és kortyolgatni belőle, vagy táncolni eszetlenül, s nem
érdekel, mit gondolnak rólam…
– amikor zivatarosan záporozik, hirtelen leszakad az ég, és pár perc
múlva már szikrázik a nap, vagy a zuhé közben a napsugarak játékát a
vízcseppeken nézni, szivárványt keresni, s amikor megtalálom, elborít
valami nyugodt érzés…
– amikor esik, Csak Esik, és hallom az esőcseppek kopogását a
faleveleken, a madarak dühös csippentéseit, hogy elázott még a
gatyeszuk is…
– amikor csak csepereg, és a forró betonon gőzölögve tűnik el, mintha “sohanemcseppentett” lett volna…
– amikor az ég még csak lila-kék-sárga… mert tudom, újra fogom érezni az eső illatát…
…én szeretem az esőt…
Más is szereti, máshogyan.
Tavaly nyáron az egyik bácsink az osztályon már készülődött haza,
megkapta a kezelését. Vittem a papírokat, fővérkénk (azért nem nővérke,
mert egyetlen férfiúnk kicsiny csapatunkban) ott álldogált mellette, a
bácsi az istennek sem akarta otthagyni az ágyát, mert érte jönnek, ő
várt… konokul, makacsul őrizte a helyét. Amíg aláírogatott,
kifejtette:
– Aranyos, ugye legközelebb csütörtökre kell jönnöm? Mert nekem ott a
kert, a palánták, és ha nem jön az eső, locsolnom kell, mert
termesztem, eladom, kevés a nyugdíj, biozöldség, biogyümölcs, nem lehet
csak úgy ebek harmincadjára hagyni…
Néztem ráncos kezét, megfakult kék szemét, az aggódást, ami sütött belőle, minden mozdulatából, szemvillanásából. Megnyugtattam:
– Ne tessék félni, ha nem jön az a fránya eső, majd járok esőtáncot… eddig még mindig bevált…
– Jó kedves, járja csak, de nagyon dobja be magát, mert végül a magácska lelkén szárad, ha tönkremegy minden…
… és mindezt halálosan komolyan mondta… és senki nem nevetett a szobában rajtunk.
Én is komolyan gondoltam… mert tényleg mindig sikerül. Eljárom én azt a táncot, ezen ne múljon.
…én szeretem az esőt…
…az eső szeret engem…
2008. május 20.
Lyrian ©
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: