Filléres emlékeim…
…mert nálam csak ilyenek
találhatók. Keresgéltem valamit… én mindig keresgélek… mert elteszem
„biztoshelyre”, másnap már nem találom ugyanott… Üveges csodaszekrény…
kincslelőhely… villanyt is lehet benne gyújtani… bár ritkán
gyújtogatjuk… most viszont kell… hogy lássak… találjak…
Felső sor… nagymami fogfájós kutyája vígan trécsel Anubisszal… a kis
porcelántáncosnő kecsesen beledermedt a „sohavégenincs” piruettbe… Pici
dobozok halmaza… egyikben kis tasakokban, felcímkézve tejfogak, amik nem
kerültek a Fogtündér kezei közé… Andrisé, Kittié, Manóé, Aramiszé…
bizony, az övé is… elférnek egymás mellett… másikban kis kövecskék…
gyerekek által felszedett, s megtartott emlékdarabok… a piros doboz
apszim életkitüntetését rejti… A dobozokat féltékenyen őrzi a velem
egyidős, kézzel faragott cickusz… még a Munkás utca egyik szomszédja
lepett meg vele… és poharak, poharak, poharak… egy sincs, amiből meg
lenne a precíz hatos szám… köztük a „szent ereklye”, a kakaós bögre…
furcsa jószág… üdülőhelyi gyógyvizes portéka… lapos, magas, csőrös… a
kakaónak mindig valamilyen felkavaró, s mégis megnyugtató íze volt, s
amíg szürcsölgettem, hallgattam a meséket… talán ezt a „meseízt”
éreztem… nyeltem is egy nagyot… jó lenne megint… ízlelni…
Újabb sor… feltartott ormányú elefántok egymás mellett… sokak szerint
szerencsét hoznak… főleg, ha simogatnám is őket… most szemrehányóan
néznek rám… végigcirógatom mindegyiket… egyik kagylóból összerakva…
másik Laokoón-csoportként összefonódott tülköshalmaz… taposnak egymás
fején… s még vagy tizenkét különálló… és poharak… bögrék… mind egyedi…
„ezkellnekem”… közöttük marcipán boszorkány… feltartott seprűvel… a
negyedik X-em tortáján pöffeszkedett… és… igen… egy horgolt,
keményített, cukorban merevített tyúkanyó… nagyimtól…
tojásmelegentartónak készült… most nálam árválkodik… tojás még nem
került alá…
Lejjebb rendetlenül, de számomra átláthatóan a barátoktól kapott
meglepetések… bögrék (mi mások?), rizzsel kirakott, tejfehér
porcelántányérok, bennük ugyanilyen kanalak… ha a fény felé tartom őket,
átlátszóvá válnak… hosszan nézegetek át rajtuk… különös töréssel
engedik át a napsugarakat… újabb dobozok… papír… porcelán… egyikben az
ékszereim… mind ezüst… nincs is más… én terveztem őket… s most
magam előtt látom ötvösbarátom rémült arcát… mindig megrian, amikor
felbukkanok… egyszer telefonáltam csak, mikor várhatja érkezésem…
nyomatékosan mondta, hogy akkor ő éppen zárva lesz… beteg… elutazik…
másik naprendszerbe költözik… válogassak a válaszokban… na, azóta nem
jelentkezem be előre… rezignált arccal meghallgat… hümmögve nézi a
rajzaim… majd sóhajt egy nagyot… egy hét múlva már mehetek a kész
végeredményért…
Közéjük kotrok… elidőzöm náluk… gyöngyházberakásos szárnyú pillangó…
nemrég láttam utázmányát… silányat… furcsa tekervénnyel tekrengődző
fülbevaló… egy darab… folyamatosan eltűnik… néha hónapokra elbújik…
ilyenkor hiába keresem… egyszercsak felbukkan… ártatlanul hever valahol…
kelletve magát… kiterjesztett szárnyú Ízisz… ha felhúzom a bal
hüvelykemre, érzem misztikus varázsát… a megáldott medálom… Hórusz
szeme, és az ankh… kígyó fonja át őket örök szorítással… Kákosy
professzor ajándéka… évekig hordtam… soha nem vettem le… végül
felcserélte két éve a pentákulumom, „Tündém” ajándéka… azóta itt pihen…
és segít… tudom, hogy segít… újabb gyűrűk… táncoló tündér… vicsorgó
sárkány… indákra felkapaszkodó liliomok… szirmuk hajszálnyi erei
lüktetnek az élettől…
Ami nincs a dobozban, rajtam helyezkedik el… elhagyott kígyóm és
kiterjesztett szárnyú sasom helyett most sárkány pöffeszkedik a
fülemben, skorpió, kelta-karikák… egyiken láncocskával, ami napkorongban
végződik… ujjaimon sárkány, „kelta-varázslatok”… az „Egyetlen”
ezüstkarikája… tűzben megrepedt fém… egy kétszáz éves spanyol gyűrű…
hetekig könyörögtem, hogy kivegyék az üzlet kirakatából, ahonnan
kacsingatott rám… fülönfüggő, karkötő, medál testvéreinek társaságában…
de nekem csak ő kellett… elvarázsolt a finom berakásaival… a
virágszirmok kacskaringójával… egy egyszerű platina gyűrű… hiányzik
belőle a kő… hiába pótolom, undorral köpi ki magából… még nagyanszim
csináltatta, amikor édesanyám először várt gyermeket… majd megkaptam én,
amikor Andris készülődött világra… tőlem már a lányomhoz vándorol… és…
igen… az egyetlen arany… a bal gyűrűsujjamon… 9 éve őrzöm ott… édesapám
szentvízzel érintett karikagyűrűje… karomon ősi, kelta férfi-karpánt…
vastag… csavart… és ásványok… sok-sok ásvány… hiszek bennük… egyetlenegy
darab hiányzik még… egy, a szemem előtt készült karkötő… ívén precízen
kidolgozott pikkelyek, két vicsorgó sárkányfej néz a két végén
egymással farkasszemet… szemfogaik éles pengeként merednek ki szájukból…
4 éve várnak rám… hosszú, hangtalan beszélgetések folynak köztünk,
amikor elmegyek, megnézem, ott vannak-e még… ilyenkor hallom
nevetésüket… igen… vagyunk… tegnap is elijesztettünk valakit magunktól,
hogy balszerencsét hozunk… velük mosolygok elégedetten… egyszer velem
jönnek… egyszer…
Becsukom a dobozt… kutatok tovább… megsárgult, régi fotók…
nagyszüleimről, szüleimről… két könyv… az egyik a „keresztlevelem”, a
másik egy mesekönyv… még nagypapim rajzolt bele, amikor nagyon beteg
voltam… felolvasott belőle… és rajzolt… egy nagy papírzacskó… két sapka…
édesapámé… a tollai… megnyomorodott jobbkezével csodálatos képeket
alkotott… egy üveg bor… 5 puttonyos, 1988-as Tokaji Aszú… tőle kaptam…
őrizzem…
…és hirtelen megtaláltam amit kerestem… ott vigyorgott rám a megmaradt,
két kristálypohár egyikében, a régóta eltűnt lázmérő mellett… markomba
rejtettem… és nagy sóhajjal becsuktam az „emlékszekrényt”…. majd máskor
továbbemléktöltődöm…
…a meglelt műanyagcsövecskét bedugtam a megfelelő helyre… most már
leengedhetem a hűtőszekrényt…
2008. június 05.
Lyrian
©