No tessék, csak jött, átviharzott a lakáson, kezembe nyomott egy csokor virágot, megcuppáltam a névnapja alkalmából, elvégre Kitti a drága, és már rohant is.
A szélvész, a vihar… a suhanós… az én lányom… húsz éves… Kire is ütött ez a gyerek???
Pár idézet az írásaimból, róla…
-.-
Aztán
megszületett Kitti, a kis “koraszülött” 7 hónapra. Jól kinőtte magát
azóta, bár már akkor sem volt kicsi. Most 42-es lábbal, 16 évesen,
szilárdan áll az élet talaján, néha nagyon szőke aggyal, néha
bölcsebben, mint én bármikor, és benne mindig látom önmagam, a régi
énem néha annyira megdöbbentően szembesül velem, hogy csak
ámulok-bámulok. Megosztja a titkait, élete apró-cseprő örömeit,
szelesen forog-pörög, haja selyemként úszik ilyenkor, néha
csetlik-botlik, “suhan”, ahogy ő mondja. Az első szerelem
szépségét-viharát éli éppen meg, már érti, milyen érzés, ha odabújhat
valakihez, érti, hogy nekem ez miért hiányzik. Adj neki erőt Bosziősöm,
hogy kevesebb csalódás érje, mint engem, kevesebb könnyet sírjon el,
mint én.
-.-
Lányom a múltkor így szólt hozzám, miközben megperdült maga körül, és mellettem:
– Mamszi, látsz rajtam valamit?
Hmmmm! Anyám aszondta régen, hogy látni fogja rajtam, ha először…
Csitrim közben két centire dugta oda arcát az enyimhez, és simán közölte velem:
– Naaaa! Már nem vagyok szűűűűűz!!! Naaaa! Nem látod rajtam????
Kész! Padlót fogtam. Hogy csak így bejelenti! A szemembe mondja! De
olyan mint én. Az én anyám se vette észre. Felnőnek. Istenem, nemsokára
nagyi leszek. Kezdtem keresgélni az ‘ásdelmagadfelszerelésem’. Én, mint
nagyi!!!!!!!! Kezdtem roskadozni, felforgatni a lakást imamalomért,
rózsafűzérért….
– Naaaaa! Tényleg nem? Pedig nem is fááájt!
Úristeeeen! Még ez is! Most elmondja pontról pontra. Részletesen. Hogy
milyen volt. Hmmm, vannak még emlékeim mondjuk, arról is, meg arról a
másik izéről is, ami két különnemű ember között szokott történni… rég
volt, talán igaz sem vooolt!
Még közelebb dugta a pofiját:
– Már nem vagyok gyantaszűűűűz!!!! Kiszedettem a szemöldököm!!!!! És te
észre sem vetted! Hát anya az ilyen????? – és elröhögte magát!
Szétbugyborékolt a nevetése a szobában.
A megkönnyebbült sóhajomtól négy vitorlás vígan elszelelgetett volna a világ bármely tájáig. Mégsem leszek még nagymama!!!!!”
-.-
Nemrég, hajnalban, elindultunk dolgozni. Lemmy kipakolta a táskáját, a
kis kajásdobozát, amiben előző nap főtt kalbászocskát vitt evészet
céljából a melóhelyére. Kitett egy piros flakont is, amit én szépen
felnyaláboltam, és ‘kepöcsnek a hűtőben a helye!’ felkiáltással
bedobtam az ajtajába.
Pár nappal később látom, hogy lányom töprengő arccal áll a nyitott hűtő előtt, és elgondolkodva néz rám.
– Anszi, figyu, Andris azt kérdezte tegnap, hogy mi a célod ezzel a
flakonnal, hogy a hűtőbe tetted? Mondjuk, én is feltenném ezt a kérdést!
– Miért? Még nem láttál kepöcsöt a hűtőnkben?
– Azt igen, de miért hűtöd az Old Spice tusfürdőt???? -, és a kezembe adta kérdése tárgyát.
Megnéztem, és tényleg!!! De mit vártak tőlem hajnali négykor, teljesen
kómásan, kávészívás nélkül? Piros, piros, flakon, flakon… előző napi
kaja… tehát logikus volt, hogy csak kepöcs lehet… fene olvasgatta,
hogy mi is van ráírva.
-.-
Lányom, akivel három hónapja nem beszéltünk, s nem is láttam, csak
egyszer, mert éppen anya-lánya „haragbanvagyunk”, abból kifolyólag,
hogy saját feje után menetelve elköltözött (kire is ütött ez a
gyerek?), közli, megpróbálja elintézni, hogy ne dolgozzon, és vigyáz
Manóra…
– No para, Anszi!
-.-
No para, kislányom-nagylányom!
Boldog névnapot!