Egy díva vallomása

1.0Egy kávé mellett...https://lyrian.cafeblog.huLyrianhttps://lyrian.cafeblog.hu/author/Lyrian-2/Egy díva vallomása<div style="text-align: justify;">– Mit is kérdezett kedves? Bocsánat, nem figyeltem. Azt szeretné tudni, hogyan emelkedtem ki a szürkeségből? Véletlen volt, csupán véletlen – mosolyodott el a díva kényelmesebb pózba fordulva. – Tudja aranyom, mindenki azt hiszi „kifeküdtem” magamnak azt a szerepet, azt az igazi nagyot, amivel a siker útjára léptem. Feküdte a rossz nyavalya! No, persze akad, aki letérdel a szereposztónak, a rendező díványán is hempereg, de ha ezen múlik a hírnév, akkor én még mindig csak verebecske lennék. – Ráncos arca csak úgy hullámzott a nevetéstől. – Somogyból kerültem fel a fővárosba, mondhatnám zöldfülű parasztlányként. Amikor odavittek a színházhoz, csak néztem, néztem, hogy én, akit annyit csúfoltak gömbölyded formám miatt, hogy is lehettem a kiválasztott. A fehér arc volt akkortájt a divatos, az enyém meg szép piros, ahogy megkapta a nap. Rögtön kiosztották rám az első szerepem. Egy teljes hétig játszottam minden délelőtt és délután a darab kulcsfiguráját. Most mondjam azt, hogy állótapssal? Nem mondom. Ezt hagyja ki drága, nem kell leírnia, csak úgy megemlítettem. Egyik este hatalmas zűrzavar kavargott a függönyök mögött. Rohangálás, kiabálás, hallottam, hogy a másik darab, a főfődarab primadonnája eltűnt. Mindenki őt kereste. Fejveszett kapkodás, rohangálás, amúgy meg szidták mint a bokrot. Aztán kiderült, hogy az egyik világosítóval látták kifelé menet a kapunál. A rendező csak állt, vakargatta a fejét, simogatta gyér szakállát, aztán rám mutatott: - Akkor ő! – Én köpni-nyelni nem tudtam a hatalmas megtiszteltetéstől. Hogy én??? Én legyek abban a hatalmas darabban a „fő” és a „prima”, mint „donna”? Teljesen megbénultam. – Nem kell smink! – harsogta a rendező. – Úgy jó, ahogy van! Ne mázgáljátok össze! – És eljött a pillanat, az én pillanatom. Úgy játszottam, mint még soha. Olyan átéléssel, olyan pátosszal, ahogy csak tudtam. Mindent beleadtam… és megint állótaps! Érti, kedves, érti? Én, a somogyi parasztlány ott, akkor, abban a pillanatban értem be, akkor léptem a nagy színészet rögös útjára. Én, aki egy hétig játszottam a Hófehérke és a hét törpe matiné-előadásain a mérgezett almát, én, én, én lettem sikeres a Nemzeti Színház színpadán aznap este, amikor a kígyó odanyújtott Évának. – Na, most meg mit csinál?! Vegye le rólam a kezét!!! – sikított fel a nagy díva, a kellékes pedig oda sem hallgatva hatalmasat harapott a kiöregedett primadonna hátsó felébe. </div> <div style="text-align: justify;"> 2009. szeptember 27. Lyrian © </div>rich