A Nő verve jó...?!

1.0Egy kávé mellett...https://lyrian.cafeblog.huLyrianhttps://lyrian.cafeblog.hu/author/Lyrian-2/A Nő verve jó...?!Megint felháborodtam, megint megdöbbentem, mert megint hallottam... Kb. három éve írtam egy kissé hosszúra sikerült hozzászólást egy baráti társaságos oldalon, ahol éppen nagy vita folyt erről a témáról. Megosztom veletek... lehet, nem is kávé kellene mellé... szerintem... ************************ Megdöbbentem. Felháborodtam. Akkor, amikor napok óta olvasom a hozzászólásokat Abinéri Márió a 'Családi erőszakról' cikke alatt (és itt most a negatív hozzászólásokról beszélek). Magát a cikket igenis jónak tartom, de én szeretnék a gyerekektől elvonatkoztatni, bár ők is szenvedő alanyai az anyát terrorban tartó apa viselkedésének. A megdöbbenésem egy másik cikk volt. Egy újabb kérdés... ami engem is érintett, de a hozzászólások... csak nyitottam tágra a szemem minél többször elolvastam. Tegnapelőtt megjelent egy újabb cikk, a Dühöngőben, Győri Zsuzsa: Pofonok, ütések, rúgások...!?. A barátnőjéről ír, akit úgy megvert a férje, hogy eltörött két bordája. A szerző azt a kérdést teszi fel, hogy mi játszódhat le egy férfi (vagy nő) agyában, mikor azt üti, aki mellé később befekszik az ágyba. Életemben először meséltem el a hozzászólásomban nyilvánosan, én hogyan éltem meg azt az egy évet, ami 4 éves házasságom végső éve is volt egyben. Mielőtt tovább írnám gondolataimat, bemásolom ide: 'Nekem 1 évembe telt, hogy elmeneküljek a volt férjemtől, aki nem ivott, nem nőzött, egyszerűen csak vert. A középső gyermekem 7 hónapra született, mert belesegített. A kórházban határoztam el, hogy elválok. Onnatól kezdve szinte mindennapivá vált a terror. A gyerekeimmel fenyegetőzött, hogy mit is fog velük csinálni. Szétverte az arccsontom, az állkapcsom, kiverte a fogaim, a markomban tartva szaladtam a kórházba, úgy ültetgették vissza őket még időben. Szépmetszésű orrom is ennek eredménye. Ütött, a saját kezemmel, amíg a bütykeim véresek nem lettek (utána azt hazudta, hogy én, a tükör előtt vertem meg saját magam, hogy rákenjem, és a legfélelmetesebb, hogy hittek neki, a saját anyám is, hogy biztos én provokáltam ki), szétrúgta katonai bakanccsal a hátam, a mai napig érzem időváltozáskor. Hogy miket csinált még, azt talán nem sorolom, a rendőrség nem csinált semmit, CSB (családi balhé), ennyit mondtak. Amikor elköltöztem, én, a két gyerekkel, újrakezdve a semmiből, ránktörte a lakást, és akkor fordultam szembe vele először. A hátammögé penderítettem anyámat, és felkaptam a nagykést. Soha nem fogom elfelejteni azt a csodálkozó tekintetet, akkor, ahogy rámnézett. Először merészeltem védekezni, ellentmondani. Ősöm lássa lelkem, hogy akkor, ott, abban a pillanatban ha csak egy lépést tesz... de megfordult, és elment. Néha még jött a gyerekekért, aztán nem láttam többé. A gyerekeim tudni sem akarnak róla. Ha cinikus akarnék lenni, bölcs mosollyal azt mondanám, hogy jobb plasztikai sebészem volt, mint Cher-nek. De egy biztos. Soha többé nem emelhet kezet rám egyetlen férfi sem. Már nincs miért visszatartanom magam, és nem félek tőlük. Mert amíg látják a rettegést a szemedben, nekik nyert ügyük van. Hát nem adom meg nekik ezt az örömöt.' Két hozzászólás döbbentett le igazán: 'Na nehogymár sajnáljuk az olyan embert, aki visszamegy megveretni magát.Mindig van választási lehetőség.Nem a pasi a hibás, hanem aki elviseli,akivel megteheti.Mit tud a verekedésen kivül,amiért vele maradnak?Sajnos Én is ismerek ilyet,és nem sajnálom.Még Én is belerúgnék az olyan nőbe,aki engedi, elviseli a verést.' (Janku Mihályné (marcsó)) 'na azert ne sajnaljuk annyira azt a szegeny not mert szerintem azon nok tobseget akit vernek valamilyen uton kierdemlik....valamivel,valahogyan.Vagy lehet hogy a ferfi alkohol vagy egyeb problemakkal kuzkodik.Szerintem ebben a temaban is mindenkinek igaza van ,de szerre.' (szilvia janosi) Igazatok van, nektek, kik nők vagytok, s ez a véleményetek. Rúgjunk még bele. Igen, megérdemlik, ha megverik őket. Szegény férfiak, problémáik megoldásaként a feleségüket ütik. Mennyire sajnálom is őket. Vagy fogjuk az alkoholra. Van amelyik nem iszik, csak alapjáraton hülye. Nem tudom elhinni, hogy nők így vélekedjenek erről az igenis megborzongtató témáról. Soha, az azóta eltelt 20 év alatt nem jöttem rá, miért is történt velem az, amit elmeséltem. Az volt a bűnöm, hogy a gyerekét szoptattam? Mert akkor igaza volt, hogy odajött, és szó nélkül szájonvágott. Vagy az, hogy felvettem a telefont...? Ha igen, akkor tényleg ki kellett kapnia a kezemből, és a telefonkagylóval ütni... Vagy az erőszakoskodások? Biztos sokszor mondtam esténként nemet, és csak így tudott érvényt szerezni férji felsőbbségének. Most, ahogy rágondolok, még mindig lever a víz, és sírni lenne kedvem. Ennyi idő alatt sem tudtam megfejteni a 'miérteket'. Akkor még nem volt segélykérő telefonszám, igaz, telefonálni sem tudtam volna, mert elzárta a készüléket. Szuterénban laktunk, az ablakokon rács. Minden reggel bezárta rám, és a gyerekekre a lakást. Alig vártam a pillanatot, hogy lépni tudjak. Csellel, fifikával, bármivel... és amikor ez eljött, léptem. Elköltöztem. 47 kilósan, csonttásoványodva, két pici gyerekkel, de újrakezdtem. Sokáig nem bíztam senkiben... és még ma sem tudom, hogy a sok megaláztatás után hogyan tudtam egészségesen élő, és gondolkodó Nő maradni. Így, nagybetűvel... Van egy mondás: 'Amibe nem halsz bele, az megerősít...'. Nagyon igaz mondás. 2007. december 05.... és most hozok egy pohár vörösbort... rich