Téboly

Jó ez a veres… csak úgy csurdogál a torkomon lefelé…
Nagy kortyokban iszom… lélekmelegítő… megnyugtató…
Ez kell most… bár nem segít… semmin nem segít…
Nem változik meg az életem, nem leszek jobb, szebb, okosabb…
Csak elbódulok… táncot jár a plafon… már nem érzem a lábam…
Felnevetek… táncot járok én is…
A konyhából csörömpölést hallok…
Pedig rajtam kívül senki nincs a lakásban…
Kióvakodom… picit inog… de csak picit a padló…
Agatha Christie hátranéz… kezében koszos tányér… mosogat…
Mellette Miss Marple és Hercule Poirot vitatkozik…
– Én mindig mondtam, hogy a komornyik a gyilkos…
Jó ez a veres… csak úgy kortyolom…
– Valahogy össze kéne jönnünk… – hallom kintről…
Kinézek az ablakon…
A fa alatt Tatanka Jotanka áll, s énekel… mellette szürke farkas…
Flaskából kínálja Muldert, és Scullyt…
– Jó kis barackpálinka… fehér testvéreim… ettől nem láttok ufókat…
Jó ez a veres… de innék abból a pálinkából is… számban összefut a nyál…
A fürdőszobában megmosom az arcom…
– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem… ki a leghülyébb a vidéken?
Mire hozzám vág egy mérges almát…
– Dögölj meg! – … s odacsapom… bele… a közepébe…
A kristálytükör meghasadt…
Agatha fejét csóválva néz ki a konyhából…
… én pedig elmenekülök… ki, ki az utcára…
Karneváli tömeg… fényárban úszik minden…
Éles ködkürt kakofónikus hangorkánjára szétválik a kavargás…
Beúszik a Titanic… orrában áll Mókus…
Fehér hálóinge lebeg a szélben… karjai széttárva…
Fején bukósisak, és búvárszemüveg…
A taton Lemmy hörgi rekedt hangon…
„Christine,
I’m going out of my mind,
Like to drive me wild,
Red hot mama ain’t no lie,
So glad I caught your eye…”
Jó ez a veres… nagyon jó… csápolok… énekelek… sírok…
Lökdösnek, alig tudok tovább menni… inog már minden…
Behúzódom egy üzlet kapujába… elolvasom a cégért…
„Érzések Kicsiny Boltja”… nyitva tartás – „amikor kellenek”…
Sötét van bent, döngetem, rúgom azt ajtót… semmi…
Majd észreveszem a kis táblát…
„Lélekhaláleset miatt zárva!”
De nekem most van rá szükségem!… nekem most kellenek az érzések…
Énekelni kezdek:
„Ringyó vagyok vállalom,
Jót és rosszat elbírom,
A lármát, a fényt, a zajt és a bajt,
Azt, ami űz és fogva tart…”
Megigazítom a páncélom… még szorít egy kicsit hónaljban…
Innom kell… vereset… véreset…
A sarkon pipára gyújt valaki… a fény megvilágítja arcát…
Sherlock Holmes pepita sapkáját megemeli felém…
Türelmetlenül keresek a tömegben… vér… vér… vér kell…
Ott van!… Ő kell nekem!… az az imbolygó… koszos figura…
Becsörtetek… szétrúgom az üvöltő alakokat magam körül…
Lecsapok… belemélyesztem fogaim a nyakába…
Jack Sparrow nem tiltakozik…
A vér szétárad számban… szesszel telített… meleg… életetadó…
Nincsenek már emberi érzéseim… nincsenek…
Elhagytam őket…
Elhagytak engem…
…amikor a kristálytükör meghasadt…

Lyrian ©

Videósegédlet: