Az első csók…
Miért
van, hogy egy kép láttán szétcsavarodik a szíved, és csípni kezdi a
sminklemosód a szemed? Pedig csak egy e-mailt kapsz, hogy bejelöltek
ismerősnek, és hirtelen fogalmad sincs, ki is az az M.N.R. Biztos
megint valami csoport akarja, hogy csatlakozz, vagy valaki, aki csak
úgy találomra bejelölt…
…név, kiskép… még mindig nem ugrik be… aztán megnyitod azt a
pici, csalóka fotót… lassan betöltődik, részenként, egyre többet és
többet látsz… és amikor teljesen megnyílt… csak nézed… nézed…
nézed… és könnybelábad a szemed a hirtelen, szinte fojtogató régtől.
A haja rövid volt. Most hosszú… göndör fürtjeibe ősz hajszálak
keveregnek… de semmit nem változott… a szeme (csak az apró
pókhálóráncszőttes furcsa körülötte), szája mosolylágy íve, az a
huncutság, ami szétcsodálva kacagtatott meg mindig…
Emlékszem, óvatosan érintette meg a szám szájával, puha, pillekönnyű
csók volt… a lábujjamig beleborzongtam… édes volt, tejízű… fogta
a derekam, én meg sután kapaszkodtam a vállába… órák óta vártunk erre
a csókra… mennünk kellett volna már… vártak ránk… de én kérettem
magam, szégyelltem, most, így, vén fejjel belegondolva, csak húztam az
időt, hogy ne teljesüljön olyan gyorsan az a pillanat…
Igen…, az az első pillanat… a fotó-szakkör laborja… vegyszerek
szúrós illata lengett minket körül… amikor életem első csókját kaptam
Tőled… és aznap este lekéstük az Esti Macit…
Emlékszel még rá Te is?…
2008. március 08.
Lyrian ©
