Egy kávé mellett...

Imádom
a meglepetéseket! Csak éppen soha nem csinál nekem senki! Én bezzeg
ha belelendülök, és kigondolok valami frappánsat, heteket tudok áldozni
a sikerért.



Egyszer, húsvét előtt óriási társaságot vártam még kicsiny kertes
házamba. Meglepetésként “ezeréves” kínai tojásokat gyártottam. Annyira
megtetszett ugyanis a recipe, hogy rögtön nekiláttam a
megvalósításának. Vettem 60 tojást, bőszen nekifogtam a gyártásnak,
mely utolsó fázisa a 15 napos földbenérlelés volt. Gondoltam,
összekötöm a kellemeset a hasznossal, és szépen elástam egyenként a
kert különböző pontjain. Amikor vendégeim megkérdezték, hol lelik a
kaját, szépen szétosztottam a kölcsönkért rahedli ásót, kislapátot és
ráuszítottam őket a kertre. Eredmény: szépen felásták (nekem tehát nem
kellett, itt volt a hasznos része a dolognak), és olyan jó volt nézni
izzadt arcukon az örömöt, amikor meglelték szépen-sorjában a tojglikat.
Utána kezdtek csak el gondolkodni, hogy mire is ment ki a játék.
Szupiiii vooolt! Csak kicsit kergettek meg lapátlóbálva!



Egyébként szép meglepetés a “kínai márványtojás” is. Megfőzöd a
tojásokat jó keményre, tehát nem kell nézni közben az órát, rotyogjanak
csak nyugodtan (a ciki csak az, amikor elfeledkezel róluk és már a
lábas is szenesre égett, mert lefőtt róluk a víz, tehát érdemes azért
néha rájukkukkantani). Majd kiszeded (bőszen fújogatva összeégetett
ujjhegyeid, kicsit emlegetve le- és felmenőidet, vagy a tojások
szülőtyúkjait), és finoman összetörögeted a héjukat. Majd az előre
sötétre főzött teába (itt menő a fekete tea), szépen belerakosgatod
őket és hagyod az egészet ázni egész éjjel. Amikor meghámozod őket,
gyönyörű márványos felszinük lesz, behálózva a beszivárgott teától,
felvágásnál is gyönyörűen mutat a tányéron díszítésnek. Általában
kicsit szkeptikusak az elfogyasztásnál a vendégek, meg riadoznak a
látványtól, de biztosítsd őket nyugodtan, hogy nem rohadtak, csak
szééééépeeeek! (szerző megjegyzése: tényleg finomak!)



Szeretem a szülinapi meglepiket is. Amikor “utolsóelőttielőtti” párom (nevezzük
egyszerűen ászex-nek – nem félreolvasva és értelmezve a szót!!!!),
benyögte, hogy szülinapja lesz ekkor és ekkor, már villogott is az
agyamban a csodálatos meglepetés. Boszihoz méltóan “öngyulladó”
gyertyát szerettem volna a tortájára pakolni, meg körbe-körbe a
szobába, úszva, mécsesben, tartóban, mindenhogy. Rávetettem magam a
net-re. Keresgéltem, keresgéltem, hülyeboltokban, viccesboltokban –
sehol semmi. Aztán találtam egy oldalt, ahol a gyertya elkészítését
írták le pontról-pontra. Igaz, előtte még átrágtam magam a robbanó
petárdák, égigégő fáklyák, görögtüzek (huhh, az nagyon tetszett, be is
terveztem más alkalomra), sőt, még a napalm-bomba elkészítésének
rejtelmein is. Majd jött a megvalósítás.



Első lépésként elhűlve olvastam, hogy a legfontosabb kellék a glicerin,
mint folyadék. Addig glicerinnel csak kúp formájában találkoztam,
székrekedéses gyermekeim gyógyításakor. Fellelhetőségi hely: patika.
Huhh, kapkodtam a levegőt! Most állítsak be és kérjek fél lityi
glicerint lazán? Továbbléptem, és kiderült, hogy a másik alapkellék a
hyperoxid, másnéven hypermanganát reszelék. Tudjátok, amit a csecsemő
fürdetésekor beleteszel fertőtlenítőként a vízbe, az meg szép
kékre-lilára színezi a kádat, a kezed, a mosdószivacsot…stb. Egyből
bősz röhögésbe fogtam, amikor elképzeltem glicerin-kúppal megdugdosott
gyerekemet, amint belemerítem a manganátos vízbe, ő meg öngyullad!
Miután kiröhögtem magam, letöröltem csurgó könnyeimet, és összeszedtem
szétsikított önmagam, irány a patika! Na, azért finoman csináltam!
Jártam vagy 6 helyen, mire mindent megvettem, nemááám, hogy kiderüljön,
mit is szeretnék, és kihívják azokat az aranyos bácsikat a hátulkötős
fehér rucival.



Majd a konyhát kineveztem laboratóriumnak. Gyerekeim gyanakodva nézték
ténykedésemet, de amikor elmagyaráztam, hogy mit is szeretnék, és
riadtan világosultak fel, hogy engem kémiából csak kegyelemből engedtek
át a suliban minden évben, riadtan menekültek, kezük ügyébe készítve a
telefont (tűzoltók, aranyos bácsik, mentők azonnali hívására), meg a
poroltót. Pokrócokat is betáraztak a kád mellé, hátha én gyulladok és
bugyolálni kell. Olyan édesen gondoskodóak voltak!:)



A haverok szintén riadtan telefonáltak, hogy mikor kezdek neki, mert
akkor nem jönnek még a tájékomra sem, sőt, Csepel-city több kilométeres
körzetét is elkerülik akkor. Minden este nézték a híradót, hátha
megtalálnak a hírekben. Deeee neeeem! Több napos szidkozódás,
nénikézés, csöpögtetés, keverés-kavarás után megszületett az első!
Pontosan 5 percre a tákolás után öngyulladt meg. Miután eljártam
örömtáncom, kiszámoltam a többinél is, már természetesen profi módon,
hogy ászex-em megérkezése után (beleértve örökös késése
belekalkulálását is), mikor-melyik gyertya gyulladjon meg egymás után,
csodálatos boszi-erővel és fénnyel árasztva el a szobát.



Eljött a nagy nap! Előtte legyártottam az összes gyertyát, elhelyeztem
őket, és vártam-vártam (ugyi ez is be volt tervezve!). Már az is
meglepi volt, hogy szoknyát rántottam magamra, még sosenemlátott úgy,
és “hepiiibööörszdéééj” éneklésével (ez kicsit megriasztotta),
besuhantam a szobába. A gyertya pont akkor gyulladt, amikor kecses
kézmozdulattal varázst hintettem rá! Aztán jött a többi, 5-10
percenként 1-1 darab kezdett hajladozó lánggal égni, ragyogott a szoba,
a szemem, boldogan nyújtottam át a nyilasok két legfontosabb
kristályát, az “emlékezését” (mert mindig-mindent elfelejtenek,
mellettük egy személyben vagy anya, szerető, titkárnő és
határidőnapló), és a “szónokok kövét” (imádnak beszélni, legalább ne
marhaságokat mondjanak!). És a reagálás? Két puszi, köszönöm szépen,
olyan aranyos vagy! Pezsgőbontás, és …innentől a fantáziátokra van
bízva a történet folytatása.



Nemsokára jött az én szülinapom!… és beérett a gyümölcs! Azaz a
rohadék kristályok nagyonis hatékonyak voltak! Előszöris, bár nem
felejtette el, de “nekem semmi frappáns nem jutott az eszembe”
felkiáltással elémtett egy üveg bort. Majd két napra rá, amikor
lebukott, szépen elmesélte, hogy ő kihez is járogat stikában, semmit
nem titkolva, név, telcsiszám…stb. (Ennek következményét lásd. az alantabb publikálandó Vadászok c. írás első részében részletesen taglalva!) Hát
nesze neked meglepikövek! De juszt sem bánom már. Mert a meglepim
annyira jól sikerült, (igaz, az övé is), hogy azóta is emlegetem, hol
ábrándozva, hol sírva, de olyan széééép vooolt! És én csináltam
egyedüüüül! Bibibííííí! (még most is büszke vagyok rá!)



Megemlíteném még, hogy a kis akciója után előtérbe helyeztem a
napalm-bomba készítését. Most azon gondolkodom, hogy talán mégiscsak jó
lenne megcsinálni. Úgy meglepiként!:) Nagy durranás lenne, az már
biztos!:)