A tegnap elmaradt kávék helyett…

Amcsi, bocsi, de bizony tényleg elmaradt a kávé. Reggel is, este is.

A beszámoló előtt viszont egy SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!

ZEBEDEUS! A „Hétköznapok sztárjai…” alatt írtam neked szépüzenet, nehogy elkezd nyalni a sót! Olvasd el, mit tudsz vele csinálni, lerészleteztem. Az én himalájám egy nagydarab, szívalakú kő. Egyébként szappan-alakban is lehet kapni a DM-ben, ugyanazt tudja, mint az enyim.

Visszatérve a tegnapra. Hajnali négykor ébresztett Ifjonc, hogy szedjem elő a bőrcuccait, mert zúúúúg a szééééél… Dimitrijről és Lénáról is mondott valamit, de nehogy megkérdezzétek, hogy mit! Kikóvályogtam, kiszedtem, bekóvályogtam, letettem és visszadőltem. A motyogást viszont hallottam:

– Ez a cipő nagyon szarul néz ki most! – állt tanácstalanul, lefelé nézegetve a topánkákra.

Egyből felkaptam a fejemet:

– És a bakancsod?

– Te tetted el!

Újabb felkelés, bakancs előhalászása a cipőskissszekrényből (hol is lehetett volna másutt?), majd a „Zuram” csókdosás után elindult dolgozni. Én pedig már nem tudtam visszaaludni, nekiültem tehát a kis „mellékesemnek”. Három takaró alatt. Az erkélyajtót ugyanis rázta az „enyhe” májusi zefír és dőlt be a hideg, csukott állapotban is. Pedig még a kishokkendlit is visszatettem, nehogy kivágja az ajtószárnyakat. Fél óra didergős szenvedés után kiköltöztem a konyhába, begyújtottam a gázsütőt és emberileg elviselhető időt kreáltam. (Most is itt ülök a sarokrészen, ami bár kényelmetlen, de legalább nem fázom.)

Hatkor beszóltam Manónak, ébresztőt csapva. Nála is alap a reggeli fél órás kóválygás. Egyébként nem látom most két és fél hétig, mert az apjánál lesz. Ez egy kis magyarázatra szorul, de az már másik történet, most nem mennék bele részletesen. A felébredéshez kapott egy hatalmas palacsintát, somlói galussal töltve, csokisnyaflattyal leöntve, a tetején hatalmas tejszínhabbal. Felébredni nem ébredt fel, félig csukott szemmel, ülve imbolyogva lapátolta magába. Fél nyolckor elindult, csak reméltem, hogy még időben befújja a szél az iskolakapun.

Alig negyedóra telt el, a második korty kávémat nyeldestem, amikor villogott az msn.

– Na, nőnek a répák???

Bambán bámultam a monitorra. Tudom, hogy Tesó nemkicsit zakkant, de ez a beköszönése elég megrázó volt. A fene azokba a répákba! Szombaton ugyanis meglátogatott minket, és a nagygép előtt ülő Manóra és a Zuramra megvető pillantásokat vetve közölte, hogy milyen szar játékkal ügyködnek, bezzeg ő már „bogyóbáró” a farmján, majd részletes beszámoló következett ezzel kapcsolatban. Mikor eltávozott, én ledőltem egy órácskára, és a következő párbeszédre ébredtem:

– Manó, szerinted nagy már a répám?

– Nem tudom, de a tikjaid miért nem tojnak tojást?

Rémülten kellett szembesülnöm vele, hogy Manó és Ifjonc éppen a Tesóm által emlegetett farmot egyengetik. Tikokkal, kecskékkel, zabbal, meg egyéb nyalánkságokkal. Vetettek, arattak, néha kukorékolt is harsányan a hím tik!

– Ti normálisak vagytok? – tettem fel a költőinek éppen nem nevezhető, de alapjában teljesen ideillő kérdést.

– Csitu! Éppen aratunk!

Ahha, aratnak. Hogy én erre nem gondoltam! Mi mást is csinálhatnának? Sürgősen felmásztam msn-re és bekajabáltam:

– Tesóóóóó! Kitagadom a Zuramat!

Válasz:

– Pill. Éppen nyúltápot keverek!

– Jó! Keverd! De ha még egy ilyen hülye játékot mutatsz nekik, téged is kitagadlak.

Tulajdonképpen én vagyok a hülye, hiszen én akkor a nagy, hároméves évforduló bűvöletében élve nem is értem, mit vártam mást páromtól. Bár megjegyezte, két ültetés és egy tiktáp-keverés közben, hogy menjünk el valahová éttermezni, úgy ünneplésképpen, de ahogy elnéztem őket, inkább főzni kezdtem. Rendeltem egy hatalmas pizzát!!! Meg azt a bizonyos palacsintát, hogy én is élvezkedjek már egy kicsit.

Este azért már ágyba bújás után megkérdeztem, milyen rangban leledzik páromságom.

– Rügyecske vagyok! – válaszolta enyhén elpirulva, de nagyon büszkén.

Kész! Kirobbant belőlem a röhögés! Azóta csak Rügyecskének hívom. 🙂

A tegnapi nap azonban még nem fejeződött, hisz még alig kezdődött el. Kiderült, hogy a kiállításomra szánt képek több mint a háromnegyed része teljesen tönkrement. Mármint a nyomtatott változat. Sürgősen kerítenem kellett tehát báááááááárkit, aki a megnyitóig nyomtat-keretez-leszállít. Nem volt kis meló, de még nem kaptam visszajelzést, tehát nagy a drukk.

Aztán hazaért a Zuram és felszólított, hogy amíg a nagygépet beüzemeli, hagyjam a csudába a mellékesemet, csappanjak fel a farmra, mert beértek az almák, aratni kell a napraforgót és kiganézni a tikokat meg a nyulakat. Keménylovassági ütközet után beleegyeztem. Épp nagyban ültettük a salátát, amikor hatalmas batyuval, és teljesen szétázva megjelent a fiam, hogy ő most mosni szeretne, mert még nem kötötték be náluk a mosógépet. Egyébként pedig mi a fenét csinálunk itt? (Meghallotta a hím tik kukkorékolását ugyanis!) Csak kicsit röhögött, de a mosógép beetetése után vígan bevonultak párommal a nagyszobába, ahol előbb megbeszélték a jegesmacival, hogy menjen szépen vissza a saját hidegébe, és leültek farmoskodni. Hát igen, az én fiam! Sokat tehát nem tudtunk beszélni, bár néha kirohant melegedni, és beszámolót tartott a csempézésről, konyha szétrombolásról, a falban lévő vezetékek állapotjáról, majd sürgősen visszakotródott, hátha jönnek a terményelszállítók, amit látni akart.

A fent leírtakból remélem látszik, hogy nem unatkoztam.

Ma reggel viszont folytatódott az őrület! Hajnalban újra kelés, ki lettem oktatva, mit vessek-arassak, hogyan és miképp tápoljak, majd Rügyecske elorozta az e-cigimet (majd erről a jó kis találmányról is írok), hogy bemutassa munkahelyén, és éppen villog megint Tesó:

– Nnakérem, lett két kecském, két pulykám, két disznóm, két tyúkom és három nyulam az éccaka. Beérett a dió, a szilva, az alma és az édeskömény meg a komló… Mi gond van egy ilyen tanyán csezmeg…

Azt hiszem, ma sem fogok unatkozni!