Pipacsvörös
… hiányzol…
sebesre koptatom ujjaim
míg az ürességben kereslek
esténként a párnádhoz bújok
pöttyei rákúsznak karomra
testemre – szemem íriszén
megpihen az egyik
minden este más színű ékesít
illatod már régen elveszítette
hiába próbállak magamba szívni
elhinni hátadhoz símulok
csak illúziófoszlányok
tévesztenek meg…
– nem segít…
ez sem segít…
talán a hangod, addig
amíg beszélsz hozzám
onnan a távolból
– mégsem…
csak a távolságot fokozza
kapaszkodunk a semmibe
minden szavunkkal
arctalan mélység
estéről-estére
pipacsvörös jajgatás
másnapra elnyílik
viharban csak az
esőcsepp fénylik
de mit tehetnék a
jégzáporban?
kopog az ablakon,
mint cipőd érkezésnél…
… felolvadsz minden este
mikor elköszönsz…
semmibe veszel…
… még jégcsepp sem
marad utánad…
csak szemem sarkából
rajzol arcomra csíkot
…
..
.
..
… hiányzol…
Lyrian ©
