“Az kérdés, hogy mi hívta életre a szélsőségeseket, de az biztos, hogy
Laciék gyűlésein kornyikálták a Székely Himnuszt könnyes szemekkel,
ami, mint tudjuk egy középszerű műdal” – mondta a Story TV műsorában Dessewffy Tibor szociológus.
“1959-ben csatlakoztam egy barlangász csoporthoz és minden táborunk
végén biztosan – de néha közben is többször – tábortüzet gyújtottunk,
körbeültük és “kornyikáltunk”. Dalokat. Köztük számos műdalt –
olyannyira, hogy a szövegét mi követtük el. Kornyikáltunk, esetleg az
olcsó bortól megrészegülten a barlangász dalokat és a tábortűz végén a
székely és a magyar himnuszt. Mi azonban úgy éreztük, hogy énekeljük – és nem egyszer könnyes szemmel. Mert ezek a mieink voltak.
Hangsúlyozom: mieink! Nem az enyéim, hanem a mieink! Mert az ember nem
egyedek halmazában él, hanem társadalomban és a társadalomnak vannak
közös dolgai. Múltja. Jelene – esetleg jövője. És van számos közös
szellemi értéke – amit ugye az egyedre számító liberalizmus nem ismer
el értéknek, mert forintban, dollárban, aranysúlyban nem fejezhető ki
és főleg, mert azok a mi fogalomhoz tartoznak. Mégis értékek – a
közösség számára. Akik éneklik, azoknak megható, összetartó erő…
Az ausztráliai emigráció számos eseményén – köztük egyházi szertartáson
– vettem részt. Mindegyiken elhangzik a magyar himnusz – ha úgy tetszik “kornyikáljuk”, hiszen az éneklők zömének kappan a hangja, rossz a
zenei hallása, külső fülelőnek talán kornyikálás ez az ének. Mi azonban
énekeljük. És a Székely Himnuszt is hozzá. Mindig, ahol az emigráció és
nem a hivatalos közegek a rendezők. Mert a székelyek magyarok. Mert a
székelyeket közénk tartozónak véljük. Mert magunkat a székelyekhez
tartozónak véljük. A Székely Himnusz számunkra nem “középszerű műdal”,
hanem ugyancsak fohász, összekötő kapocs, még akkor is, ha esetleg a
XX. század romantikus irodalma teremtette meg.”
(Cser Ferenc válasza Dessewffy Tibornak – részlet)
Legenda
“Attila halálát követően Attila két fia között a hatalomért harc kezdődött. A nyugati népek Aladárt támogatták, mert ő egy német fejedelemasszonytól származott (Krimhilda), míg a hunok Csabát támogatták. Véres harc kezdődött a két tábor között, melynek végére Csaba és szövetségesei vereséget szenvedtek. Csaba 15000 hun vitézzel Görögországba, majd Szittyaországba vonult. A harcokban sokan meghaltak, a megmaradt hunok, közel 3000-en Csigle mezején telepedtek le, Csaba királyfi utasítására. Mivel féltek a további támadásoktól már nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték magukat.
(Wikipédia)
Így szól a legenda… és így szól a “középszerű műdal kornyikálva”…
Áldja meg az én egyszerű, magyar Istenem székely testvéreimet…
